13. Devil tuning találkozó

13. Devil tuning találkozó

2024. október 20. - Debrecen Autodrom

10 évig nem volt, de 2024-ben azt találtuk ki, hogy újra csinálunk egy rendesen komoly tuning fesztivált rengeteg látnivalóval, egy új futurisztikus helyszínen, szó szerint válogatottan látványos tuning autókkal, megtolva egy PORSCHE 911 orgiával...

Milyen volt a Devil13. tuning találkozó?

Augusztusban kitaláltuk, hogy megcsináljuk 10 év után újra. A helyszín nagyon adta magát, csak a parkolás volt problémás, hiszen az autóval érkezők nem állhattak meg bárhol, így vártunk, hogy sikerül e a parkolást megoldani, aztán nagy sokára ez is megoldódott, így kevesebb mint 1 hónap volt az egész leszervezésére és ütnie kellett.

Utolsó pillanatban derült ki, hogy fele annyi hellyel gazdálkodhatunk, mint ami tervben volt, mert az Autodrom melletti utcákból nem kaptuk meg az összeset és válogatni kellett az autókat.

Kemény munka volt, többször majdnem feladtuk, de összejött és eljött a rendezvény napja...

tuning találkozó, Autodrom, devil tuning, debrecen

A szuper HighTech csillivilli Autodrom a rengeteg Porsche 911-el és a modern műhely feelingjével nagyon érdekes kontrasztot adott az itt-ott sikátoros régi gyártelepen kiállított porig ültetett tuning autóknak és retro keleti vasaknak.

Ez eleve egy nagyon különleges élményt adott az egésznek, a már sokat emlegetett Devil Találkozó érzés mellé, mert szerencsére az is meglett és nem is akárhogy a visszajelzések alapján.

tuning találkozó, Autodrom, devil tuning, debrecen

Kapunyitás után csak jöttek és jöttek a látogatók és...

igen, visszajött a régi hangulat, sőt...

A legdurvább az volt, amikor egy beválogatott autójú srác elmondta, hogy legutoljára az édesapjával volt Devil Tuning találkozón, kezében egy játékautóval és most itt van és az ő autója is ki van állítva...

Baszki ez durva volt, durva, hogy 2003-ban volt az első Devil Tuning találkozó és azóta 21 év telt el.

Az utolsó találkozó óta 10 év alatt is sokat változott a világ. Az emberek bankkártyával fizetnek, online vásárolnak, megszűnt az iwiw és a Windows messenger, van helyette Tik-Tok, meg Discord (életemben nem használtam) és akik itt voltak már jórészt a korai Devil találkozók látogatóinak a gyermekei. Mi meg itt poénból puffogtatjuk a legendás Devil érzés szöveget, de baszki, nekik ez már valóban legenda...

Ez a Devil13 csak a bemelegítés volt...

Idén túl óvatosan, vagy teljesen vakon szerveztünk dolgokat, mégis jó lett a rendezvény és kiderült, hogy az Autodrom és a környező kisutcák kifejezetten ideálisak egy találkozóhoz és sokkal nagyobb durranást is lehet oda csinálni, lesz plusz terület is jövőre, úgyhogy már most tele vagyunk tervekkel a következő évre tehát... jön jön jön és nagyot fog szólni a DEVIL 14!


A haon.hu Cikke a Devil 13 találkozóról:

A veterán Fiattól a 150 milliós Porschéig mindent láttunk a debreceni tuningtalálkozón

Trabantok, Porschék, BMW-k, Volkswagenek. A népautótól a luxusjárgányokig mindenféle négykerekűt láthattunk a Szoboszlói úti Autodromban. Egy közös volt bennük: hogy láthatóan nagy gondossággal, alapos figyelemmel és ezer lóerős autószeretettel voltak széttuningolva. Tíz évet ugyan várni kellett a 13-ikra, azonban vasárnap újra megrendezték a Devil tuning találkozót.

tuning találkozó, Autodrom, devil tuning, debrecen

Minden korosztálynak látványosság volt a Devil tuning találkozó
Forrás: Czinege Melinda

Láttunk olyan ismerős arcokat, akik a ’90-es évek illegális gyorsulási versenyein égették a gumit a Mikerpécsi útnál. Kissé megőszülve, családapaként, felidézve a rég korok benzingőzös élményeit. Lelki szemeik előtt talán a meglibbenő kockás zászló és az egybeolvadó sávelválasztók sejlettek fel, miközben arra gondolhattak, milyen halálos iramban száguldtak el az évek. Büszkén nézték gyermeküket, ahogy felforrt bennük is a vér a vagány verdák láttán.

Mert ilyen járgányokat nem sűrűn látni az utcán sem, nemhogy egy parkolónyit egyszerre. Az ország legjobb tuningklubjainak példányai, gyűjteménybe kívánkozó egyedek, vitrinből kiguruló ritkaságok mindenfelé. Láttunk egy Trabantot, aminek az oldalról kivezetett kipufogócsövére egy kotyogós kávéfőző volt erősítve, luxust idéző kivitelben tálalt lakossági Passatot, tekintélyt parancsoló, masszív Audikat.

Minden típus felvonult a Devil tuning találkozón

Sok esetben először a kicsúcsosodó, krómozott felnik vonzották a tekintetet, hogy aztán az autók minden négyzetcentiméterét megcsodálja a bámészkodó. Számos magabiztosan hivalkodó behemót mellett bőven akadtak letisztult cultok is. De akadt igazi csajos, babarózsaszín Hyundai is, rikító plüssökkel telepakolva, ahogy egy szinte teljes egészében restaurált VW 1600 TL is ránk kacsintott.

tuning találkozó, Autodrom, devil tuning, debrecen

Nem csak optikai, műszaki tuningot is bőven láthattunk
Forrás: Czinege Melinda

Tuningtalálkozóhoz méltón gyakori látványosság volt az ültetett kaszni, ami már szinte a földet seperte, az egyikre pedig gondos betűkkel rányomtatva állt a következő szöveg:

"Magasabb, mint az életszínvonal."

Nemcsak optikai tuningok kényeztették az autók szerelmeseit, hanem egy-egy felnyitott motorháztető alá is bekukkanthattunk, amin látszott, tulajdonosának feltehetőleg az ereiben is benzin áramlik. Az is előfordult, hogy egy robotporszívó sebességével gurult el mögöttünk egy BMW, aminek lassúsága ellenére erőteljesebb hangja volt egy traktornál.

tuning találkozó, Autodrom, devil tuning, debrecen

Tuningtalálkozó Debrecenben
Fotók: Czinege Melinda

A találkozóra csaknem 150 autócsoda érkezett az ország minden tájáról, egyesületek, klubok, magánemberek járgányai vonultak fel.

Balázs, a Devil tuning találkozó főszervezője a helyszínen a Haonnak elmondta, egyfajta próbarendezvényként szervezték meg a vasárnapi eseményt. Amennyiben jól sikerül, minden évben megtartják a jövőben is, bővítve az autók létszámát. Láthatóan már kora délelőtt sem volt baj a létszámmal, a szervező szerint azonban még több látogató érkezése várható a nap folyamán. Nem kellett agyonreklámozni, elmondása szerint főként klubokon, különböző csatornákon, tuninggal foglalkozó oldalakon keresztül értesítették az embereket.

"Nagyon rövid idő alatt sikerült összehozni a találkozót. Augusztus végén találtuk ki, aztán szeptemberben realizálódott, hogy megkaptuk a Volánbusz telephelyét helyszínként, így egy hónap alatt szerveztük meg a rendezvényt"

 – nyilatkozta Balázs. Arra a kérdésünkre, mely példányokat tart kiemelkedőnek, úgy válaszolt, a 80 százaléka az autóknak a szíve csücske, nem tudna néhányat kiválasztani. Mint mondta, egy Trabant is ugyanolyan örömet okoz neki, mint egy 150 milliós Porsche. Szerinte minden a végeredményről szól, ugyanis egy 80 ezer forintos autó tuningolása is benne lehet akár több millió forintban is.

Nézz szét nálunk...

Válogass kedvedre kínálatunkból! Bármilyen kérdésed van, keress minket bátran nyitvatartási időben, szívesen segítünk megtalálni a tökéletes terméket...

Hozzászólások 13. Devil tuning találkozó cikkünkhöz:

Te lehetsz az első, aki kérdez, vagy hozzászól!