4. Devil tuning találkozó
2006. július 30. - Debrecen Nagyerdei Stadion
A Carstyling.hu ezt írta a találkozóról:
4. Devil Tuning Fesztivál

Debrecen, Nagyerdei Stadion, vasárnap délután fél 3. Több száz tuning autó, rengeteg
ember, és több, mint 30 Celsius fok. Valahol a színpad környékén, a két busznyi
embergyűrű közepén Dundika hangja hallható, játékot vezet. Mindezt időnként elnyomja
egy felgyúrt Ignis és egy Prelude túráztatási versenye. A mutató kileng, de a háttérben
kellemes zene tölti meg a rövid eső utáni atmoszférát. Hátra tekintve újabb tömegjelenet:
egy kombi Passat tetején Susan Pearl térdel, teljes életnagyságban - ruha
nélkül.
Több ezer kép készül. „Sok kis önjelölt Kovi” – mondja a köré gyűlt rajongótábornak.
Kicsivel arrébb két fiatal hostess falatnyi rózsaszín fürdőruhában pózol egy Civic
motorháztetején. Digitális gépek kattogása, időközben jobbról egy testfestett lányokból
álló galeri úszik be a látóterembe. Rögtön ezután balról is. De nem csodálkozom:
e nézőközönség elleni izgatást Devil Tuning Találkozónak szokták nevezni. Mi pedig
éppen egy ilyenen vagyunk - a negyediken.
Az
évente megrendezésre kerülő fesztivál ezúttal is sikeresen múlta felül az eddig
lezajlott fordulókat. Az évről-évre népszerűbb találkozó szervezőjének jövőre már
nehezebb dolga lesz, hiszen ha a tendencia így folytatódik, a stadion vezetősége
lassan a helyszín bővítésére kényszerülhet: a tavalyi állapothoz képest is jelentősen
megugrott a rendezvényen megjelent autók és standok száma.
A
színpadot és a hangosítást ezúttal az M’N’C installációja képviselte, aki két, kifejezetten
e célra kihegyezett kamion platójáról osztotta az áldást. A színpadi programok között
testfestés, fehérnemű és fürdőruha bemutató szerepelt, a teherautók mögötti részen
pedig két alkalommal is sor került erotikus autómosásra, Susan Pearl és egy másik
hölgy előadásában. A kisebbeket számos közönségjáték és ingyenes Playstation használat
vonzotta a kamionok árnyékába, de quadozási és motorozási lehetőség is adott volt
számukra.
A
nap folyamán szokás szerint H.U.M.M.A. hangminőség, valamint E.M.M.A. – Pioneer
hangnyomás versenyre is sor került. Ami újdonságot jelentett, a hivatalos E.M.M.A.
Racing tuning szépségversenye, mely Európa 30 országában kísérleti jelleggel került
bevezetésre. A verseny nem kifejezetten az optikára irányuló, hanem az átalakításokat
teljes egészében figyelembe vevő szabályrendszer szerint kerül lebonyolításra, a
végeredményhez pedig még hozzászámítanak az autó Hifijének hangnyomási- és minőségi
értékei is. Talán a nemzetközi szinthez mért 5000 Ft-os nevezés miatt is, relatíve
kevés nevező volt ezen a versenyszámon, és a szabályok sem teljesen kiforrottak
még, de mindenképpen pozitív, hogy elindult egy ehhez hasonló kezdeményezés. A Top3-at
Hans matt bordó Golf 4-ese, Zsola Acura RSX-e, valamint egy harmadik RSX alkották.
A következő forduló egyébként augusztus 27-én, a 2. Zalaegerszegi Top Tuning és
Carstyling Tuningtalálkozón lesz.
Amiért
pedig leginkább szeretünk Devil Tuning találkozókra járni, nos igen, testfestett
lányokból, és csinos hostessekkből az idén sem volt hiány, sőt, e téren is sikerült
túllépni a tavalyi kereteket. Megszámolni is nehéz lett volna azt a mennyiséget,
amit erre az évre sikerült összehozni, mind a szervezők, mind a kiállítók által.
Ismét egy nagyon színvonalas és élmény dús találkozón vehettünk részt, amit most is vétek lett volna kihagyni. Jövőre ugyanígy, ugyanitt találkozunk – illetve mindenből egy kicsit többel! További részletek a galériában.


Nézz szét nálunk...
Válogass kedvedre kínálatunkból! Bármilyen kérdésed van, keress minket bátran nyitvatartási időben, szívesen segítünk megtalálni a tökéletes terméket...
Hozzászólások 4. Devil tuning találkozó cikkünkhöz:
Kezelhetjük az adataidat?
Alulírott, az "Elfogadom és küldöm" gomb megnyomásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom, akár egy kattintással.